szerda, 02 November 2016 18:15

Az első Som 2016 végén Kiemelt

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

A kezdet erről a fáról bővebben itt található.

Eljött 2016 vége, ideje volt, hogy újra alakítsak ezen a fán. Év közben, kétszer kapott levélmetszést, és metszést, mert iszonyatosan tolta ki magából a hajtásokat. Drótozni nem mertem, mert nagyon hamar belevágott volna a drót, így az most maradt. "Kicsomagolás" után láttam teljes valójában, hogy szépen besűrűsödött. Kapott egy metszést, és egy alapos kitakarítást, hogy ne legyen a fán három hajtás egy pontból. Jelenleg totálisan szabályos a fa, de logikátlanul pucoltam ki, mert így az alsó része a fának, nem sokkal terebélyesebb, így ezt az óriási hibát benyaltam. Későn jutott eszembe, hogy kellett volna.
Kétségbe nem esek, mert még nagyon az elején tart a fa, így ez simán korrigálható jövőre. Akkor már jobban látható lesz az elképzelés. A megmart részt is befejeztem, ezzel együtt tudok már élni, majd az idő befejezi a részleteket. Szebb lesz, ha megrepedezik, és miután lekezelem mészkénlével. Az odú belsejét a térhatás miatt fekete, és szürke temperával festem majd le. Már néztem neki tálat, de ami megérkezett, az kicsi hozzá. Most kutatok egy szép nagy tál után, de nem nagyon találok színben, és árban is megfelelőt. Mivel két éve van ebben a ládában mindjárt, tavasszal mindenképpen át szeretném ültetni, mert a gyökérzóna nagyon magas. És ha addig sikerülne egy tálat szerezni neki, akkor abba költözne, és nem lenne ennyire nehéz. Egyedül egy művészet arrébb vinni.

Eddig is tetszett az egyenes törzse, amilyen robosztus, tekintélyt parancsoló, de most, hogy kezd kialakulni az ágrendszer, még inkább a szívemhez nőtt.
A munkáról készítettem képeket, és egy videót is összevágtam.

A képek:

 

A videó:

Megjelent: 595 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned