Molyhos tölgy (Quercus pubescens) - 2019 január

    Értékelés:
    (0 szavazat)

    Ezt a tölgyet 2 éve egy yamadori alkalmával hoztam haza, de 3 éve találtam, csak abban az évben azért nem tudtam hazahozni, mert már késő volt az időpont, így 1 évet még a negszokott helyén töltött. Maga az ásás nem kifejezetten nehéz. Sokkal sziklásabbra gondoltam a helyet, és a fát is sokkal "harcosabbnak" ítéltem a karógyökere miatt. A következő kellemes meglepetés akkor ért, amikor kifordítva, és lepucolva felemeltem, mert annyira könnyű volt. Egy ekkora fának, azt hittem sokkal nagyobb súlya van. Mikor az autóhoz értünk, véletlenül szó szirint bedobtam a kocsiba, mikor levettem a hátamról.

    Hazaérve normálisan visszavágtam a gyökereket, és ebbe a tejesládába tettem. Alig vártam, hogy tavaszodjon, és elkezdjen hajtani. Arra nem is mertem gondolni, hogy a "Vezér" nem fogja túlélni a túrát. Aztán megjelentek rajta a duzzadó rügyek, és ki is hajtott. Szép erőteljes hajtásai voltak, és mindegyik hagytam is a fán, menjen amíg szeretne. 2018 márciusában került porondra, hogy átnézzem pontosan mit produkált. Kiválogattam az ágakat, amikre szükségem volt, és egy metszést is kapott. Ha lehetne osztályozni (1-5 között), akkor kb 3/4 volt a metzszés erőssége, azaz több mint a felét levágtam az ágaknak.

    Ezt a tölgyet azzal a szisztémával szerettem volna nevelni, ahogy a nagy egyenesen Somot csináltam, így 2018-ban már kapott egy levélmetszést május végén, és csak a nagyon megugrott ágakat metszettem vissza. Tudom, most a hozzáértők felszisszennek, hogy de miért? Ez hülye? Ez egy kutyaütő, stb..., de tudtam hogy fog reagálni a fa, amit a videón is látni. Minden levélnyél alól jöttek kicsi hajtások, apró ízközökkel, és kb 4-7cm-es tölgy levelekkel. Most van egy viszonylag törzshöz közeli korona szerkezetem, ami nagyon sűrű, és a szisztéma igazából most fog majd folytatódni, mert idén szintén fog kapni egy levélmetszést (természetesen nézem, milyen erőben van, mekkora leveleket hoz, mekkora hajtásokkal indul) május végén. Jövő ilyenkor egy igazán sűrű viszonylag kompakt fát kéne látnunk a mostani állapothoz viszonyítva is. 2020 januárjában újra meg fogom drótozni, és abban az évben, levélmetszést sem fog kapni, így a 2020-as hajtás viszonylag ritkásabb lesz az ideinél, és ezzel alakul ki egy nagyon tömött ágszerkezetű korona, de a hogyan továbbot még nem tudom, mert a Som is itt tart.

    A munkáról készítettem egy videót is. Látni, hogy még nincs megmarva a teteje, de azt még ebben a hónapban megcsinálom, ne az ágak között kelljen jövőre marni. A csúcsa sincs befejezve, mert szeretném kicsit még visszahozni, azért csúcsos, most a korona teteje. Jövőre már az is változni fog.
    Eddig Ő a meghatározó tölgyem, rászolgál a VEZÉR névre :)

    A fáimat mindig úgy nézem, hogy: Sajátom, tudom hogy elfogult vagyok, pláne ha nagyon közel is áll hozzám, de azt hiszem, Ő életem végéig elkísér majd.


    A videó a munkáról:

     

    Megjelent: 419 alkalommal
    © 2019 netisten.hu