Húsos Som (Cornus mas) az Oroszlán - 2019 február

    Értékelés:
    (0 szavazat)

    Ő egy Som és az Oroszlán névre hallghat. Ezta nevet a yamadori alkalmával a Mester akasztotta rá, én pedig azóta így hívom, bízva abban, hogy előbb-utóbb hű lesz a nevéhez. 2016 januárjában került hozzám, egy igazán emlékezetes yamadori alkalmával. Azóta az első évben kiválogattam az ágakat, és egy alap marást csináltam rajta, ezzel eltünk a felénk lévő törzs, ami ott volt. Aztán építkezés, felújítás, és költözés volt porondon, így 1,5 év szinte kiesett számára. 2018 márciusban átültettem ebbe a szüreti kádba, és most már mozdítható egyedül is, ha összeszorítom a fogam. Idén (2019 február) végre sorra került, és egy alakítást kapott.

    Először a hibákat vettem ki belőle. Egy pontból csak 2 hajtás lehet - ezt tartottam szem előtt ennél a fánál is, mert jobb most kivenni a hibákat, mint mikor már éveket neveltük úgy, hogy benne van. Utána kapott egy általános metszést. A metszést a somnál általában úgy kel csinálni, hogy az első levélpárra visszavágjuk, de ennél a somnál sem tartottam be maradéktalanul. Így ha kihajt, akkor egy pontból 3 hajtásom lesz, de majd az egyik oldalsót (jobb, vagy bal hajtást), levágom így már szabályos lesz a "csávó". Az igazsághoz tartozik, hogy az átültetéskor vastag gyökereket is vágtam, és áprilisban ahogy a többi fámat őt is megszortam táppal. 2 hét sem telt el, mikor a levelei elkezdtek bordó színt felvenni, majd kezdett elszáradni. Akkor jutott eszembe, hogy óriási hülyeséget csináltam. 2 naponta hosszú percekig folyattam rá a vizet, hogy kimossam a feloldódott tápot a "rendszerből". Július elején tért magához. Akkor hajtott egy kicsit, de nem úgy, ahogy egy Somhoz illik. Most a metszés, és a szelektálás után nagyot kell hajtania, mert sokkal kevesebb lombja van, mint mikor elment ősszel aludni.

    A törzset tovább martam, és a jobb oldali törzset is megbontottam, mert gyanús volt, hogy rajta mindig volt hangya. Jó volt a megérzésem, mert a törzs belül el volt korhadva, és a hangyák be tudtak bújni. Most a teljesen elkorhadt részt kimartam, és át is martam a törzset, hogy tisztán tudjam tartani. Sokat gondolkodtam, hogy a bal oldalon kihajtott ággal, ami jobbra a nagy törzs felé indult el, mi legyen. Úgy lenne ésszerű, hogy egy határozott mozdulattal levágjam, de arra gondoltam, miért ne lehetne másképp, ezért meghagytam, és úgy állítottam be, mintha onnan indulna az alsó, jobboldali alső ág, azaz egyvonalba vannak. Így látható, de majd ha kihajt lehet látni az igazi hatást, és év végén, az oldalhajtásokat is beállítva majd lehet látni, mit is értem el, hogy kell oda vagy nem kell oda. Levágni, letudom később is :))

    Remélem, hogy idén ismét teljesen talpra áll, mint az első évben, mert még mindig ő az a fa aki a legközelebb van hozzám, természetesen a kiszedés miatt.

    Egy pár kép a marásról és róla, az OROSZLÁNRÓL:


    A videó a munkáról:

     

    Megjelent: 86 alkalommal
    © 2019 netisten.hu